Mendezser Akadémia

Mendezser Akadémia
PR: 3


Mendezser Akadémia
menedzserakademia.hu

Címkék: cég, felnőttképzés, képzés, képzés szervezés, konferencia, konferencia szervezés, munkaerő, nemzetközi képzés, oktatás, szeminárium, szeminárium szervezés, tanulás, vállalat


A Menedzser Akadémia alapítói olyan gazdasági szakemberek, akik naponta szembesülnek a tudásmegosztás szükségességével. Egyúttal azzal is, hogy a szakmai információ valódi haszna annak alkalmazhatóságában rejlik.
Szinte közhely, hogy a konferenciák, szemináriumok, előadások és szakmai napok annyit érnek, amennyit a résztvevők az ott elhangzottakból „aprópénzre” tudnak váltani. Ehhez azonban arra van szükség, hogy az állandóan változó elvárásoknak a legnagyobb rugalmassággal feleljünk meg. Igaz ez a versenyszféra, és a közszféra valamennyi területén. Hitvallásunk, hogy egy szakember, vállalkozás, vagy bármilyen szervezet igazai versenyelőnye konkurenseivel szemben a folyamatos tanulás képessége. Mi ezért, és ennek szellemében dolgozunk.

Alapítóinknak a hazai és a nemzetközi képzésben, szakkönyvkiadásban, és gazdasági tanácsadásban szerzett tapasztalata garantálja, hogy ezeknek az igényeknek meg is tudjunk felelni.

© 2009 - erdekesweb.hu • Felhasználási feltételek • - - Mendezser Akadémia